Ritka, mint a tanzanit!

Bár a Kilimandzsáró lábánál élő maszáj törzsek már régóta ismerték a titokzatos követ, de világhódító útjára csak 1967-ban indult, amikor kiderült, hogy egy eddig ismeretlen drágakövet fedeztek fel.
A tanzanit különlegessége egyedi színében rejlik, ami a fény hatására kék, lila és sötétbordó színekben játszik. Könnyű összetéveszteni a jó minőségű zafírral, de a lilás árnyalat és a változó színárnyalatok általában elárulják, hogy tanzanittal van dolgunk. Leginkább fehéraranyba foglalják, mert színe így érvényesül a legjobban.

A Tiffany & Co., aminek a nevéhez több drágakő bevezetése is fűződik, alig egy évvel a felfedezés után vette a szárnyai alá az új drágakövet. A marketingeseik ragaszkodtak ahhoz, hogy az addig zoizitnak nevezett követ, ami angolul kísértetiesen hasonlít a suicide (öngyilkosság) szó kiejtéséhez, kereszteljék át a lelőhely után az elegánsabb hangzású tanzanitra. Henry Platt, a Tiffany elnöke így mutatta be 1968-ban a tanzanitot :

„Ez a legszebb kék kő, amit az utóbbi 2000 évben felfedeztek!”

A sejtelmes drágakő, amit sokáig úgy hirdettek, hogy csak Tanzániában és a Tiffany-nál található, az évek során meghódította a legnagyobb ékszerházakat. Az egyik leghíresebb tanzanitból készült ékszert Kate Winslet viselte a Titanic című filmben. Bár az Óceán Szívének nevezett,hatalmasdrágakövet gyémántként „adják el” a filmben, a valóságban csak a tanzanitnak van ilyen igéző,mélykék színe.

forrás: elle.hu

A maszájok szerint a tanzanitnak gyógyító ereje van. Sokan a születés kövének tartják, nem véletlenül lett éppen a december hivatalos drágaköve. Szívesen ajándékozzák születéskor, illetve az új kezdetek, így esküvők alkalmával is.

forrás: elle.hu

Share this post