Reneszánsz és barokk kor

A reneszánsz korában, a 15-17. században, az ékszer jelentős fejlődésnek indult és a divatos öltözködés egyik legfontosabb elemévé vált. A formaalkotásban ismét megjelentek az ókori építészet motívumai. A különböző formájú zománcok, gyöngyök és drágakövek egyre fontosabb szerepet kaptak az ékszerdivatban.

A reneszánsz kor a szépség kora volt. Az ékszerek fő szerepe a szépség kiemelése, hangsúlyozása volt, de a reneszánsz volt a történelem első időszaka, melyben az ékszerek már státuszszimbólumként is megjelentek. Ebből a korból maradtak ránk a leggyönyörűbb ékszerek, melyek igazi ötvös remekműveknek számítanak.

A kor ékszereit egyre gazdagabb színvilág és egzotikus formák jellemezte. Az ékszerkészítők nagyon aprólékosan dolgozták ki remekműveiket, fantáziájuk nem ismert határt. Az ékszereken központi szerepet kaptak a drágakövek. A kő mérete arányos volt az ékszer viselőjének vagyonával.

A gyémánt különösen kedvelt drágakő volt. Míg korábban a gyémántot nem csiszolták, hanem vágták, és csak beleillesztették az ékszerbe, addig a reneszánsz korban a kő köré álmodta meg az ékszertestet az ötvös. Ebben a korban jelent meg az első csiszolt gyémánt is. Az első, tökéletes formára vágott gyémántot, mely a csiszolt gyémántok elődje volt, Louis de Berquem francia ékszerész készítette el. A csiszolási technika olyan gyorsan fejlődött, hogy hamarosan megjelent az úgynevezett Rózsa-gyémánt is, mely az egyik legszebben csiszolt gyémántfajta. Ugyan a gyémánt volt a legnépszerűbb kő, de dolgoztak a többi drágakővel, a rubinnal, zafírral, smaragddal, topázzal, ametiszttel, opállal egyaránt.

Bátran mondhatjuk, hogy a reneszánszkori ékszerek elérték a képzőművészeti alkotások szintjét.Alapanyagban nem volt hiány, mert a spanyolok hódításai révén Európába hatalmas mennyiségben áramlott az arany, az ezüst és a különböző drágakövek.Kiemelkedő tehetségű művészek – mint Benvenuto Cellini (1502-1572) – tökélyre fejlesztették a hagyományos technikákat, mint a zománcozás, cizellálás és öntés. A nagy művészek stílusának hatása alatt a kompozíciók zománcozott figurácskákból, tejfehér igazgyöngyfüggőkből és különböző kövekből álltak.A kövek önmagukban való domináns szerepét díszítőelemként való használatuk váltotta fel. A témaválasztás is messze túlmutatott a keresztény ikonográfián, a személyes érzelmeken és az örök természeti motívumokon.

Share this post